Cégünkről:

Cégünk egy társasági formában működő családi vállalkozás. Több mint 30-éve foglalkozunk kereskedelemmel, értékesítéssel, vállalkozás-fejlesztéssel, de ezt mindig különböző vállalkozásokban, alkalmazottként.

Most úgy döntöttünk, hogy az évtizedek alatt felhalmozott tapasztalatainkat, kapcsolatainkat felhasználva fogjuk gyártó partnereink termékeit forgalmazni, akik termékeinek minősége, előállítási technológiája megegyezik társaságunk céljaival, filozófiájával.

Minden partnerünk a „kézműves” előállítás tradícióit követik.

Gyártó partnereink hazai alapanyagokból termelő családi vállalkozások, akik a legnemesebb hagyományait követve, tudásuk, szakértelmük mellett még a „szívüket-lelküket” is beletéve állítják elő termékeiket.

Együttműködésünkkel, közös gondolkozással kívánjuk elérni, hogy minél több otthonba jussanak el a „BÉKEBELI ÍZEK”!

Filozófiánk:

Kiemelkedő értéknek tekintjük gyermekkorunk íz világának felidézését, megtartását.

Olyan gyártókkal teremtettünk kapcsolatot, akik fontos értéknek tekintik a „BÉKEBELI ÍZEK” hagyományát, törekednek az egészséges táplálkozás és a hagyományos ízek, zamatok fenntartható harmóniájára.

Céljaink:

Az általunk forgalmazott termékek eljuttatása olyan kis és nagykereskedelmi egységekbe, ahol az ott forgalomba kerülő termékeket a vásárlók a bizalmi faktor és a szokásjog alapján vásárolnak, tudván, hogy a legjobb minőséget, a legkiválóbb ízeket kapják.

Az olyan viszonteladó kereskedelmi partnereket keressük meg akik cégünk irányelveivel azonosulnak, akiknek fontos a pontos, kényelmes vásárlás, az üzleteik maximális ellátottsága.

Ahol a vásárló biztos abban: pénzéért a legjobbat, legfinomabbat teheti a kosarába, viheti haza a családi asztalra!